Boldogsághormon szint növelése, mert igen is létezik.

Szerző:EgészségboltDátum:2024. márc. 27.

Megosztás:

A stresszes hétköznapokon meg kell találnunk az apró jeleket, dolgokat amik boldoggá tesznek minket. Hajlamosak vagyunk elsíklani felettük, nem veszünk róla tudomást. Éppen akkor abban a pillanatban másra koncentrálunk és megfeledkezünk önmagunkról.

Boldogsághormon szint növelése, mert igen is létezik.

Pedig az a jel egy „boldogsághormon”, dopamint(jutalom hormon) vagy szerotonint(boldogság hormon) jelentene szervezetünknek, növelve a stressztűrő képességünket, jó kedvűnket, boldogságunkat.

Amikor csökken a szerotonin szint szervezetünkben a boldogtalanság uralkodik el rajtunk. Ebben szerepet játszik a tavaszi fáradságnak is nevezhető lehangoltság, kialvatlanság, kimerültség. Gyakori jelenség így a téli hónapok után, amit nem csak vitaminhiány okoz, hanem a hormonok változása, a téli étrend és a mozgásszegény életmód is befolyásoló tényezője ennek az állapotnak. Célunk elérése érdekében fontos ezeket az ellentétes irányba terelni. Például megfelelő táplálkozás, ami nem abban nyilvánul meg, hogy megvonunk magunktól minden jót.

Kis odafigyeléssel az ételek minőségével, bevitelével fizikai állapotunk és egészségünk javulni fog. A megfelelő táplálkozást kiegészítve a tudatos testmozgással máris tettünk hangulatunk egyensúlyának változásához. Ki gondolná, hogy egy egyszerű séta a tavaszi napsütésben már kibillenti testünket ebből a helyzetből és növekedésre biztatja a hormonháztartásunkban lévő szerotonin szintet. A testet jutalmazni kell, így dopamin szabadul fel. A kettő „boldogsághormon” emelkedésének hatására, pedig újra motiváltak, jó kedélyűek leszünk. Megszüntethetjük az alvási zavarokat, kipihentebben ébredhetünk, szervezetünk ellenállóbb lesz a stresszhelyzetek leküzdéséhez és kilábalhatunk a depresszió általi rossz hangulatunkból. 

Nézzünk pár hatékony módszert mit tehetünk a kellemes boldogságérzet növelésére:

  • Napfényes enyhén téli, tavaszi napon séta a jó levegőn, túrázás, barangolás kalandos tanösvényeken. Kerékpározás kijelölt kerékpáros úton. Elolvasva és belegondolva már jó érzést kelt bennünk, hogy nem ülni kell a monitor előtt egy zárt szobában vagy az autóban. Itt meg is jegyezném a megfelelő öltözék viselését, mivel az idő bár napfényes, de hidegebb van az átlagosnál.
  • Ha nem szeretjük ezeket a programokat, vagy az idő nem engedi a szabadtéren való tartózkodás válasszunk tudatosabb testmozgást magunknak. Mint például úszás, szaunázás, jóga, meditáció. Nem annyira aktív, de hallgassunk zenét, olvassunk könyvet és adjuk meg testünknek a nyugalmat, feltöltődést.
  • A már említett egészséges táplálkozás is segítség a szint növelésére. Fogyasszunk tápanyagokban triptofán, B-vitamin, magnéziumban gazdag ételeket, mint például a pulykahús, csirkehús, hal, tojás, tejtermékek, banán, dió és a magvak.
  • Az éjszakai alvási ritmus megfelelő szintre hozása. A szerotonin szintje alvás közben emelkedik, így fontos a pihentető 7-8 órás alvás, hogy gördülékenyen vegye a hétköznapi akadályokat.

A stresszkezelés elsajátítása nagy segítség, mivel a stressz befolyásolja a szerotonin szintet. Tanuljon meg, olvasson a stresszkezelésről és figyelje testét miként viselkedik, hogyan tudja visszaszorítani, kezelni ezeket a változásokat.

Sokan csak mellékesnek hiszik, de az aromaterápiával is elérhető boldogságunk. Tanulmányok megerősítették, hogy az aromaterápia központi szerepet játszik a hangulat feljavításában, miközben megszabadul a stressztől. Az illóolajok növelik a szerotonin és a dopamin szintjét, így kellemes boldogságérzetet keltenek.

Vitaminokkal az egyensúly felé:

Összegezve fontos a megfelelő hormonháztartás egyensúlyának helyreállítása, az emésztés javítása és a mozgás beiktatása a mindennapokba, így vidámabban várhatjuk a tavaszt.

Sonnentor bio gyömbér tea  20x1g 20 g
Tea élmény

Sonnentor bio gyömbér tea 20x1g 20 g

2 545 Ft
egységár: 127,27 Ft / g
Raktáron
Mecsek Zöld Tea Citrusokkal Filteres
Tea élmény

Mecsek Zöld Tea Citrusokkal Filteres

1 040 Ft
egységár: 1 039,66 Ft / db
Raktáron
Dr.Chen Eredeti kínai jázmin filteres tea
Tea élmény

Dr.Chen Eredeti kínai jázmin filteres tea

1 053 Ft
egységár: 26,32 Ft / g
Raktáron
Yogi bio tea lime-menta 17x1,8g 31 g
Tea élménySzuper ár!

Yogi bio tea lime-menta 17x1,8g 31 g

1 467 Ft
egységár: 47,34 Ft / g
Raktáron
Milford ENGLISH BREAKFAST Fekete tea 20x1,75g
Tea élmény

Milford ENGLISH BREAKFAST Fekete tea 20x1,75g

912 Ft
egységár: 26,05 Ft / g
Raktáron
Mecsek Zöld Tea Mentával Filteres
Tea élmény

Mecsek Zöld Tea Mentával Filteres

1 067 Ft
egységár: 1 067,38 Ft / db
Raktáron
Ets 20 bio daily wellness tea 30 g
Tea élmény

Ets 20 bio daily wellness tea 30 g

1 751 Ft
egységár: 58,38 Ft / g
Raktáron
Mecsek gyümölcstea kékszőlő 20x2g 40 g
Tea élmény

Mecsek gyümölcstea kékszőlő 20x2g 40 g

1 059 Ft
egységár: 26,48 Ft / g
Raktáron