Pulzuskontroll A-tól Z-ig
A pulzuskontroll kifejezés szívfrekvenciánk (azaz pulzusszámunk) folyamatos mérését, megfigyelését jelenti. A pulzuskontrollált edzések alatt – a csuklóra csatolható pulzusszámmérő órát vagy a kardio berendezés kijelzőjét, valamint a hozzájuk tartozó mellkasi jeladó övet használva – folyamatosan nyomon követhetjük pulzusszámunkat, így pontos képet kapunk a szervezetünkre ható terhelés mértékéről és testünk edzés közbeni reakcióiról.
Az „igazi” pulzuskontrollhoz tehát bizonyos berendezések vagy segédeszközök is tartoznak: ilyen például az orvosi vizsgálatokhoz használt EKG berendezés, a sportolók által viselt pulzusszámmérő óra, vagy a professzionális kardio berendezésekbe épített, a pulzusszámmérő órához hasonló elven működő szívfrekvencia-érzékelő, amely a gép kijelzőjén jeleníti meg az egy perc alatti szívösszehúzódások számát. Mind az óra, mint a kardio berendezés csak akkor mutatja a szívfrekvenciánkat, ha mellkasunkra csatolunk egy speciális pántot (mellkasi jeladó övet). Az öv érzékeli a szívizom összehúzódásait, és ezeket a jeleket továbbítja a pulzusszámmérő órához vagy a kardioberendezéshez, amelynek kijelzőjéről leolvashatjuk a pontos értéket (pl. 145 ütés/perc).
Testünk nyugalmi állapotában mérhető pulzusértékek
Ébredési pulzusszám
Az ébredési pulzusszám értékét legpontosabban akkor határozhatjuk meg, ha “véletlen” ébredés után (nem telefon vagy ébresztőóra hangjára, és nem másvalaki által felriasztva), fekvő testhelyzetben, előtte a lehető legkevesebb mozdulatot végezve, nyugodt körülmények között mérjük meg pulzusszámunkat.
Minden más pulzusérték közül az ébredési pulzusszám a legalacsonyabb (kivéve a nyugodt alvás legmélyebb fázisában mért pulzusszámot), mivel ilyenkor csak a létfenntartó folyamatokhoz szükséges oxigénmennyiségről kell szervezetünknek gondoskodnia. Szív- és keringési rendszerünk, légzőrendszerünk, valamint kis mértékben az emésztő- és idegrendszerünk dolgozik ugyan – de mindegyikük csak tartalékon, amely nem igényel annyi energiát és oxigént, mint napközben, amikor ugyanezek a szervrendszerek aktív állapotban vannak.
Ébredési pulzusszámunk változásai jó útmutatóként szolgálnak számunkra a szervezetünkben végbemenő folyamatokról, pozitív és negatív változásokról. Az aerob kapacitásunk (edzettségünk) növekedésével az ébredési pulzusszámunk csökkenni fog, mivel az állóképességi munkában megedzett bal kamrai szívizomzat erősebb összehúzódásokra lesz képes, és egy összehúzódással nagyobb mennyiségű oxigéndús vért juttat az artériákba – így testünk oxigénnel történő ellátásához kevesebb munkát kell végeznie. Természetesen ne várjunk azonnali változást; a pozitív edzéshatások érvényesüléséhez hetekre, hónapokra van szükség.
Negatív változásokat eredményezhet minden olyan állapot, amely a vérkeringés vagy a vérnyomás megváltozásával jár, vagy izgalmi állapotot idéz elő. Ide tartoznak a különböző gyulladásos megbetegedések, a immunrendszer fokozott reakcióját kiváltó hatások (pl. vírusfertőzés), a túlzott stressz és kimerültség, vagy a túledzettség egy bizonyos stádiuma, melyek következtében pulzusszámunk megemelkedik – sokszor már napokkal azelőtt, mielőtt mi magunk észlelnénk a problémát.
Ébredési pulzusszámunk megfigyelése tehát jó visszacsatolást nyújthat a testünkben lezajló változásokról, érdemes tehát időnként (pl. hetente vagy havonta egyszer) edzésnaplónkban rögzíteni annak értékét. A pontos mérés érdekében tanácsos több napon egymás után elvégezni a mérést és kiszámítani annak átlagát, kihagyva belőle a kiugróan magas vagy alacsony, tehát véletlen “zavar” okozta extrémértékeket. Az átlagos ébredési pulzus – nemtől és életkortól függően – 60 és 70 bpm között mozog; a rendszeres testmozgást végző személyek értékei 50 és 60 bpm között alakulnak; a jó állóképességű sportolóknál 50 alatti átlagértékekkel, a hosszú távú állóképességi sportok bajnokainál 38–40 bpm alatti szívfrekvenciával is találkozhatunk.
