FOLYAMATOSAN MOZGÁSBAN VAGYOK…

Szerző:Póczik TündeDátum:2014. febr. 26.

Megosztás:

Évek óta törekszem rá, hogy az egészséges életmód mindennapjaim részévé váljon, amely mind a rendszeres sportban, mind a táplálkozásban megmutatkozik. Hiszem, hogy ez bárki számára elérhető és megvalósítható.  
– Kamarás Iván
Jászai Mari-díjas színművész


 

FOLYAMATOSAN MOZGÁSBAN VAGYOK…

 

Mozgásban az élet?

A sport gyermekkorom óta nagyon fontos része az életemnek. Formában tart, segít az egészég megőrzésében, és jó közérzetet biztosít. Mindez számomra szakmai kihívás is egyben, szükségem van a jó kondícióra, és megjelenésre, kötelességem, hogy karban tartsam magam. A sport e mellett kikapcsolódás, feltöltődés, szórakozás, életforma számomra. Számtalan sportágban kipróbáltam magam gyermekkorom óta. A labdajátékokkal kezdődött, majd a torna, ökölvívás, harcművészetek, jóga, úszás, biciklizés, szörf, és hosszan sorolhatnám tovább. Vonz a természet, ha lehetőség adódik rá, szívesen veszek részt hegyi túrákon, szeretem a korcsolyázást és a görkorit, kipróbáltam a falmászást is. Mindebben a szerepeim is inspirálnak.

A szerepeid adják a ritmust?

Az úszás nagy szerelem számomra, jelenlegi filmszerepemmel is egybevág, ahol egy úszóolimpikont alakítok. Tegnap hajnalban fejeztük be a forgatást. A forgatás szünetében levezetésképp leúsztam egy kilométert, fantasztikus érzés volt hajnali négykor a Komjádiban, az üres medencében úszni.  A film kedvéért, az edző apró, de nagyon fontos finomságokra hívta fel a figyelmem, hogy a vásznon ne lógjak ki a profi versenyzők sorából. Természetesen csak néhány képkocka erejéig kellett velük tartanom a tempót, de annak hitelesnek kell lenni. A film Győztes címmel lesz látható, egy olimpiai bajnok úszóról szól, aki fejébe veszi, hogy minden nap leússza egykori rekordját. A Győztes a bajnok – Lukáts Andor - fiatalkori énjét alakítom.

A film a másik szerelem?

Mivel kétlaki életet élek, színházban most nem játszom, nem lenne összeegyeztethető az ingázással. Tavaly nyolc filmem mutatták be. Több országban is forgathattam: Budapest mellett, Los Angelesben, Angliában, Dél-Afrikában is. Azon mindig meglepődöm, ha azt mondják, hogy azért nem hívtunk egy-egy itthoni munkára, mert azt hittük, Amerikában vagy. Egyrészt sokat vagyok itthon, másrészt csak egy telefon nekem vagy a menedzseremnek és már jövök is. De a hazai munkák mindig kiemelt helyen szerepelnek, nagyon sokat dolgoztam  2013-ban is itthon, köszönet érte a menedzseremnek, Stern Évának. Éva az egyetlen olyan hazai menedzser, ahol egy színész, színész maradhat, és nem kell celebbé válnia. Nem sztárolja magát és a cégét buta külsőségekkel, nem hajszolja bele a színészeit méltatlan szakmai vállalásokba, viszont nagyon sok munkát hoz, amelyek mindig a színészre szabottak. Tudja, hogy én sem tudnék olyan terméket, céget képviselni, amely valójában nem jelenik meg a mindennapjaimban.

A szíved merre húz?

Ahogy már mondtam, szerencsére nem kell választanom. Nem szeretném elveszíteni, ami hazaköt, tovább visszük a hazai munkákat és újakat is kezdünk, sok minden van jelenleg is folyamatban. Amerika pedig izgalmas kihívás, munka, inspiráció, élet. Ahol egy másik nyelven kell helytállni, sok energiát kíván. A szakma, a színészek, a színészélet persze hasonló. Ez bárhol is legyek: ugyanaz a szakma.

Van példaképed?

Példaképeket a szerepeim szerint választok. Minden munkában van aktuális követendő minta, mindig van kitől tanulni.

Ezer fokon égve mindig – hogyan lehet élni?

Engem a sport segít leginkább, amihez néhány éve hozzátettem a tudatos táplálkozást is. Kialakítottam egy életmódot, ami leginkább támogat. Rájöttem, nem mindegy, mit vesz magához az ember, mit visz be a szervezetébe. A testtudatos táplálkozás jobban passzol az életformámhoz. Ebben nagy szerepe van a nyers zöldségek, gyümölcsök fogyasztásának. Ezzel együtt csökkent a szendvicsek száma. Arra is figyelek, mit mivel eszem együtt. A különválasztás könnyebb emészthetőséget jelent. Ha könnyebb vagy, a sport is, a  munka is jobban megy.

Így szerettem meg a Dr. Steinberger leveket is. A friss gyümölcsök, zöldségek beszerzése, utaztatása nem mindig időbarát megoldás. Számomra ezek a frissen préselt levek megkönnyítik az életet. Régóta nagy rajongója vagyok a Dr.Steinberger termékeknek, melyek rendíthetetlen útitársaim, - nem csak finomak, de feltöltenek energiával.

Mit üzennél annak, aki szeretne ilyen vitálisan élni?

Minden fejben dől el, de kapunk segítséget.

Az arany középút, mint mindenben, az egészségünk megőrzésében  is tartandó irány. Tudatosan, és következetesen tegyünk érte. Ahhoz, hogy megőrizzem egészségem, kondícióm, bírjam a mindennapok túlterhelését elengedhetetlenül szükséges a minőségi táplálék fogyasztása. A Dr.Steinberger levek kiváló segítség számomra ebben. És a mozgást semmi nem helyettesítheti! Akármilyen egészséges lehetsz, mozgás nélkül ez semmivé válik.

 

 

 

Yogi bio tea a nap íze szett 34 filter 68 g
Tea élmény

Yogi bio tea a nap íze szett 34 filter 68 g

3 067 Ft
egységár: 45,11 Ft / g
Raktáron
Mlesna ceyloni fekete tea - english breakfast
Tea élmény

Mlesna ceyloni fekete tea - english breakfast

2 222 Ft
egységár: 22,22 Ft / g
Raktáron
Teekanne Wild Berry Eper-Málna Tea
Tea élmény

Teekanne Wild Berry Eper-Málna Tea

943 Ft
egységár: 47,14 Ft / filter
Raktáron
London Narancstea Fűszeres
Tea élmény

London Narancstea Fűszeres

1 650 Ft
egységár: 82,49 Ft / filter
Raktáron
Yogi bio tea csokoládés szálas 90 g
Tea élménySzuper ár!

Yogi bio tea csokoládés szálas 90 g

1 678 Ft
egységár: 18,65 Ft / g
Raktáron
Mlesna Earl Grey Cream Tea 10 Filteres
Tea élmény

Mlesna Earl Grey Cream Tea 10 Filteres

814 Ft
egységár: 81,37 Ft / filter
Raktáron
Mlesna zöld tea soursop ízesítéssel
Tea élmény

Mlesna zöld tea soursop ízesítéssel

2 784 Ft
egységár: 27,84 Ft / g
Raktáron
Cupper bio málnás fehér tea 20 db 34 g
Tea élmény

Cupper bio málnás fehér tea 20 db 34 g

1 493 Ft
egységár: 43,91 Ft / g
Raktáron